2017. november 5., vasárnap

Elakadt fogváltás segítése craniosacralis terápiával




Röviddel ezelőtt egy édesanya érkezett hozzám majdnem 12 éves kisfiával azzal a problémával, hogy a fiú tejfogainak jó része nem váltódott le időben.
 Fent és lent is mindkét oldalon + 3 bennmaradt tejfoggal (3,4,5-ös), tehát összesen 12 tejfoggal volt több és azok nemigen akartak helyet bizosítani az előtörni készülő maradó fogaknak. Mivel a fogorvosuk is jelezte feléjük, hogy ezeknek  már rég ki kellett volna esniük és egy bizonyos életkor után előfordulhat, hogy annyira beragadnak, hogy leállhat a folyamat, mely a maradó fogak előtörését segíti elő, így hamar munkához is láttunk. 

A kezelés során hamar megmutatkozott az elakadás fizikai oka....

Kisgyermekkorban a fiú egyszer fejre esett és ennek a dinamikája oly mértékben rögzítette a koponyán belül található  ékcsontját egy többszörösen torzult mozgásmintába, hogy mintegy beragasztotta mindkét oldalon a 3,4,5-ös fogakat.
Az első alkalom izgulósra sikeredett, de aztán átadta magát a folyamatnak, olyannyira, hogy sokszor akkor is aludt, mikor a szájüregben dolgoztam-látjátok, mennyire gyengéd a módszer ? :) 

Lényeg a lényeg, hogy a 3. kezelés után a fogak sorra elkezdtek potyogni, összesen 6 alklommal kezeltünk, egész testet, mert sok mindent helyre kellett tenni-az esés nem csak az ékcsontban rögzült- és búcsút inthettünk mind a 12 tejfognak, s megindult a csontfogak növekedése. 
Írtam már többször, hogy a fizikai sík mellett nagy súlypontot kapnálam és tulajdonképpen ez a munkám alapja a lelki oldal rendezése is...

Miért ragadhatnak be a fizikai erőbehatáson túl ennyire a fogacskák? A következő témák bizony súlyos nyomokat hagynak a gyermeki szájüregben is:

  • Torzult szülőkép, minőségi szülői szeretet hiánya- egy olyan szülő, aki nincs jelen a gyerek életében saját érdektelensége miatt bizony nyomot tud hagyni a gyermeke fogazatán- a gyermek egy idő után annyira magába feszül, hogy feladja a figyelemért folytatott harcot- rágódik, őrlődik, s ilyen formán még akár fel is emészthetik őket egy belülről induló szuvasodással.
  • szülő elvesztése- akár egy csúnyább válás, vagy ha egyik szülő úgy dönt drasztikusan távozik a gyermek életéből. Magának a szülőnek az elveszítése akkor traumakép marad, hogy a gyermek innentől kezdve retteg mindennemű elvesztéstől, s ilyen formán a fogak elveszítésétől is.
  • Ha a gyermek nem kapott mintát arra hogyan vállaljon felelősséget tetteiért, vagy végezze el életkorával harmonizáló feladatait- mert azt nem látta- ilyenkor a szemfogak kieresztése csúszhat el, hiszen a szemfogaink egyben megküzdési mintáinkat is tükrözik, azt, hogyan állunk bele a dolgainkba- önvédelmi fegyvereink- gondoljunk csak a ragadozó macskákra, micsoda fontos szerepe van a zsákmány megragadásában és ez által az életben maradásban, élet bátor megélésében. - Az a gyermek akinek nincs hiteles mintája a felnőtt életről, szivesebben maradna benn a kisgyermek állapotában, ahol minden kényelmesebb, bár kevésbé színes is- mert anya ugyis mindent megtesz nekem és ha kicsi vagyok kevesebb az elvárás is
  • A gyermekek fogain tükröződik a szülők kapcsolatának dinamikája is, a hatalmi harcok. Ha apa otthon állandóan semmibe veszi anyát, leuralja és anya nem áll ki magáért ( csak belül puffog néha) a fogacskák összekuszálódnak, a nagymetszők egymásra dőlnek épp aszerint ki kinek engedi otthon az elnyomást.... és nem, ebből a szembontból nem feltétlen a genetika kérdése a kusza fogsor sem, hanem a már generációk óta uralkodó szerepmintáké, melyeket majd egy tudatosabb generáció felül írhat-akár mi- s megáll a kuszaság, s mindenki élheti a saját életét és a fogainknak sem kell belső harcainkat megvívni helyettünk.



2017. október 28., szombat

A kötődő nevelés útvesztői




A kötődő nevelés útvesztői



Bár nem teljesen témába vágó, de mivel sokat dolgozom kisgyerekes családokkal és magam is gyermeket nevelek, úgy érzem megosztanám gondolataimat ...

A kötődő nevelés korunk egyik szelíd módszere, mely arra hivatott hogy a gyermekünk igényeire hangolva és arra válaszolva segítsünk neki eligazodni az életben. Nagyon jó lehetőség arra, hogy mi is túllépjünk önmagunkon és fejlődhessünk.
Mégis azt gondolom, hogy ez az az életfilozófia, melybe belebonyolódva könnyen a ló másik oldalán köthetünk ki, s a gyermekünk a fejünkre nőhet.
Miért? 
Itt érdemes kicsit az előzményekre visszatekinteni. Az előttünk levő generációk-anyáink, nagyanyáink korosztálya nagyrészt érzelmileg ridegebb környezetben nevelkedett, s szívta magába a  kor irányelveit. Az előttünk levő évtizedek poroszos struktúráltsága inkább a túlélést célozta meg, minstem hogy a gyermekre hangolva elfogadják az ő szuvereitását. A munka, a mindennapok fásult nyomása kevés esélyt adott mindennemű lelki fejlődésre. Itt lép képbe a mi generációnk....azok akik anno nem úgy és olyan szeretetre vágytak volna, mint ahogyan azt megkapták. Minőségi idő helyett anyagi javak(játékok), dícsérő szavak helyett folyamatos kontroll és elvárások...és akkor meg is érkeztünk a probléma gyökeréhez. 
Egyfelől nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen minden lehetőség adott tárgyi és információs szinten is ahhoz, hogy visszataláljunk önmagunkhoz, ösztönből  cselekedjünk, önálló utat törve a magunk elképzeléseinek arról, hogyan is neveljünk gyereket. Ez eddig nagyon jó, szinte forradalmi, csak sajnos van egy mélyen lappangó defektes programunk, a sérült gyermeki énünk, aminek hatására az összes, a gyermekkorunkban elszenvedett sérelmeinket kivetítjük a gyermekeinkre folyamatosan kárpótolva őket. 
Ezen programok- nevezzük szeretetsérülések következtében sokszor a gyermekünkkel szemben támasztott elvárások nincsenek összeegyeztetve a társadalmi beilleszkedés és későbbi szocializálódáshoz szükséges normákkal.

A szocializáció első alpvető pillérei szerintem, hogy 
  • tiszteljük a felmenőinket- ebbe a csapkodás, rúgás, harapás, köpködés messziről sem fér bele. Amikor gyermekünk már ilyen eszközökkel jelez, ott már nagyon ég a ház a szorosabb határokért és egy jó adag határozottságért- nem könnyű, de ilyenkor a gyerek már azt sem tudja a világ melyik pólusán van, szüksége van egy irányt mutató felnőttre, s nem barátra, különben hasonló reakciók esetén majd egy nála nagyobbtól kapja meg ugyanazt,amit ő ad, s az biztos fájdalmasabb lesz, mint a mi következetes közbelépésünk.
  • A felnőttekkel, társaival és úgy általánosan mindenkivel elfogadható módon beszéljen- ebbe a trágár szavak, anyám, apám osztása, egyéb jelzőkkel való ellátása nem fér bele. A fiainknak mi vagyunk az első nők az életében, így a mi feladatunk megtanítani nekik hogyan viselkedjenek és tiszteljenek egy nőt. Hogyan fog beszélni a majd az életébe kerülő nőkkel ha már akár óvodásként is az anyját ugráltatja, és mindennek elmondja?
  • Köszönjön- igen tudom, sokaknak szorongatta anya, apa a kezét és "kényszerítette ki" ezzel a köszönést, nem túl kellemes nyomot hagyva. Lehet hogy ez akkor nem esett túl jól, de anyáink sem azért választották ezt a módszert, mert nekik annyira jó volt. Egyszerűen annyira nyomasztották őket a mindennapi terhek, hogy más eszközt nem is volt erejük keresni, egyszerűen kézenfekvő volt. Úgy gondolom, hogy egy bizonyos kor után elvárható, hogy a gyermekünk ily módon köszöntse azokat az embereket akik az élete részét képezik vagy azt a közöséget, ahol a mindennapjait tölti. Minden ismerkedés alapja a köszönés, ez az első kontakt és azzal, hogy én nem erőltetem rá a gyerekemre, mert nekem is milyen rosz volt az, de belülről közben hülyén érzem magam attól, hogy még a társait sem üdvözli, nem leszek hitelesebb a gyermekem szemében. Sőt érezni is fogja a belső vívódásomat, melyre még nagyobb lesz a lázadás, hiszen megérezte a belső bizonytalanságom.
  • Szocializáció- az előbbi ponthoz szorosan kapcsolódik szerintem. Vannak visszahúzódóbb gyerekek és igen ők soha nem lesznek a társaság szószólói- vagy mégis? Sokszor benne hagyjuk a gyerekünket bizonyos szerepmintákban. Félénk volt, nehezen barátkozott kicsiként, de ez nem kell hogy később is így maradjon. A gyerekek nagyon nyitottak egymás iránt, s azzal hogy elmondom neki a barátkozás alapjait, segítem hogyan közeledjen másokhoz, nagyon sokat segítek neki. Vannak gyerekek akiknek kifejezetten rosszul esik ha pl. Pistike nem köszön vissza reggelente és még grimaszokat is vág. Persze, hogy nem barátkoznak szívesen a tüskés kis sünivel. Az én feladatom rávilágítani bizonyos viselkedési mintáinak a következményeire, de a lépéseket a változás útján már neki kell megtennie... Vagy onnan indul a probléma, hogy a szülő is nehezen nyit idegenek felé- akkor saját magamat is felül kell vizsgálnom....
  • Nagyon sok feladatot el tudnak látni- meglepően sokat-, hiszen egész nap minket figyelnek-így azon felül, hogy megtanítom a társadalmi normákra, átadhatom neki, hogyan éljünk rendben-miért fontos hogy elpakolja a játékait, ruháit, megismerje a mosogatót, a hűtőt, a szennyesruha tartót, a mosógépet, a ruha hajtogatást, a zoknik párosítását és azt is, hogy bizonyos helyekre időpontra megyünk és ha nem érünk oda, annak következménye van.
  •  Meg kell neki tanítanom és nekem is fel kell ismernem az ő játszmáit, a műhisztiket, a vetítések ok okozati összefüggéseit és azt, hogy az érzelmeknek helye van-egyszerűen könnyebb ha beszélünk róla. 
  • Gyermekem nemkívánatos viselkedésére, dühkitöréseire, önkontrolljának elveszítésére nem lehet menstég az, hogy éhes, fáradt, álmos, rosszul aludt, vagy jön a foga. Ha Pistike kicsi testvérét fellöki a játszin, következményekkel járhat... Mint felnőtt segíthetek, hogy megtalálja a számára megfelelő eszközrendszert, amivel féken tudja tartani az indulatait, vagy végső esetben kiemelhetem egy olyan szituációból, amiről látom, hogy kicsúszik a kezünkből.
  • A feladat fogalmának lényegét is magáévá kell tennie, azt, hogyan összpontosítnk. Azt, hogy bár lehet, hogy alapvető tulajdonságai között szerepel az elvarázsoltság, de az életben sajnos ez nem minden esetben lesz pozitív visszacsengésű- lesznek olyan kitöltendő feladatok, amire jó ha megtanulok odafigyelni, s később a buszmegállóban sem állhatok úgy suliba menet, hogy már a harmadik busz ment el de én még mindig csak a felhők suhanását nézem.....
  • Attól hogy tegnap és tegnap előtt nem tudtam osztatlan figyelmemmel a gyerekemmel lenni, a ma lemondott "felnőtt"programok sem fogják lehetővé tenni, hiába maradok otthon.. nem tudtam töltődni így nem is tudok miből adni. Helye van a segítség kérésnek, a babyszitternek az anya-apa időnek. Ők is jobban fogják élvezni az együtt töltött időt két boldog felnőttel. 
Minden erkölcsi normát és számunkra fontos értéket már az elejétől vetünk el, mint a magokat, onnan már csak öntözgetjük és a vad hajtásokat nyessük, de a lámpás, s ezzel az irányítás a mi kezünkben kell hogy legyen, különben elveszünk a hatalmi harcokban, s a világban mindketten. Lehet saját terem, igényem a felnőtt életemre, élhetek teljes életet, nem kell mártírrá válnom a gyereknevelésben. Fontos hogy meglássam a saját határaimat és azt, hogy mikor rántom elő tudat alatt a sérült Lujzikát és vetítem ki a gyerekemre. Nem, nem kell kárpótolni, nem kell megmentenem és igen is átadhatom azokat az értékeket és értékrendet a gyerekemnek, ami fontos nekem. Ezzel nem egy erején felül levő feladatba kényszerítem bele, csupán megmutatom neki a normarendszert, amitől ő is biztosabban indul majd a világba. Peace








2017. szeptember 10., vasárnap

Craniosacralis kezelésekkel a kiegyensúlyozott iskola és óvodakezdésért





Mostanra már mindenhol elkezdődött az iskola, óvoda, javában tart az óvodai beszoktatás is. A megváltozott élethelyzet nagy feszülséget, szokatlan nyomást gyakorol a kicsikre, nagyokra egyaránt. 

Hogyan tehetjük zökkenőmentessé ezt az időszakot a családunknak?
Hogyan és miben segíthet ilyen esetekben a craniosacralis terápia? :)

A craniosacralis terápiában a központi idegrendszer működését segítjük, ez által egészen pontosan a vegetatív idegrendszerre gyakorolt hatásának köszönhetően tud segíteni minket és csemetéinket ebben a kiélezett időszakban a kezelés.
Miért? 

  • kezeléseknek az idegrendszerre gyakorolt nyugtató, harmonizáló hatásának köszönhetően  csökken a belső feszültség
  •  a stressz
  • segíti a szorongások oldását( új társaságban vagy hosszabb kihagyás után mi is feszélyezve érezzük magunkat)
  • az immunrendszer erősödik
  • a teljesítőképesség,  a koncentráció nő
  • a tanulási folyamat támogatható, így hatékony a részképességi hiányosságok, eltérések(dyslexia, dyscalculia, dysgraphia) kezelésében
  • gyermekeink nyitottabbá válnak
  • a konfliktuskezelés harmonizálódik
  • közösségbe való beszokás, beilleszkedés könnyebb
  • gyermekeink kiegyensúlyozotabbak lesznek
Sorolhatnék még sok példát, de álljon itt egy saját megtapasztalás az mi életünkből. Kisfiam tavaly kezdte az óvodát, s nehéz volt a beszokás. Túl sok volt neki egy szerre minden... az új helyzet, az emberek, a rengeteg gyerek... Nagy sírások voltak. Lelkileg mindkettőnk számára megterhelő időszak volt. Majd egyik este eszembe jutott, hogy akár meg is kezelhetném... :) Másnap úgy ment be a csoportszobába, mint akit kicseréltek és a könnyeknek búcsút intettünk. Ismerem, tapasztalom a kezelések erejét, de ez számomra is megdöbbentő volt. Azóta már ő kéri, hogy segítsek. 

2017. június 10., szombat

Te mitől feszülsz be?



Lüktető, dinamikus, olykor követhetetlenül gyorsan fejlődő világban élünk. Ennek megvannak a pozítiv és árnyoldai is. 
A mindennapok stresszhelyzetei olykor rányomják béllyegüket életminőségünkre.

Jó ha van a tarsolyunkban egy olyan eszköz, módszer, amivel le tudjuk vezetni a bennünk felgyülemlett feszültséget, de mi van ha nincs, vagy ha nem sikerül teljesen?

Azt már tudjuk, hogy a stressz ártalmas nekünk, sok tanulmány bizonyítja, a csapból is ez folyik. Olyannyira benne van a köztudatban, hogy már szinte csak szállóigeként, kötőszóként használjuk, csak legyintünk... tudom, a stressz...
... de mi is történik a testünkkel mindeközben, crtaniosacralis szemmel

  • A stresszre adott reakciónk szinte ugyan az, mint amikor valaki vagy valami jól megijjeszt bennünket.
  •  Minden idegszálunk, izmunk megfeszül, a testünkben külöbözö kémiai vegyületek, többek között kortizol szabadul fel. 
  • Mintha csak a falhoz szorítottak volna bennünket nerm hagyva egérutat a menekülésnek.

Testünk azonnal reagál a megváltozott állapotra, főleg ha tartósan benne élünk. A koponyacsontok elmozdulhatnak, az állkapcsunk megfeszül. 
Létrejön az ismert mondás alkalmazásban is: Összeszorítom a fogaim és megcsinálom... 

Az állkapcsunk minden bennünket ért hatás végpontja. Itt gyülemlik össze minden negatív erő, feszültség. S ha nappal nem is vesszük észre, de éjjel bizony, mikor a reflexeink pihennek, tudat alatt teret adunk eme erőknek. 
Elkezdünk csikorgatni, vagy szorítani. Jó esetben a párunk időben jelzi, hogy valami nem kerek éjszaka. Mikor azonban a folyamat kiéleződik,s tartóssá válik, reggelente kialvatlanul, megfeszült hát, nyak és arcizmokkal ébredünk, mintha egy percet sem aludtunk volna.

Tudtad hogy éjszaka egy ilyen alkalommal nagyjából 200 kg nehezedik az állkapcsunkra? Igen, ennyi, Te elbírnád ezt? Megdöbbentően sok, ugye? Gondold el, mit tesz ez a fogaiddal? 
A sok felgyülemlett stressz, azok az élethelyzetek, ahol nem mertél kiállni magadért, vagy túlfeszítetted a húrt az éjszaka leple alatt, mikor nincs kontroll, keményen dolgoznak, gyalulnak. 

Mikor az állkapocs túlterhelődik, a benne levő feszültség kihat a koponyacsontokra. Emozdulnak. Az egész életminőség megváltozik és elkezdünk különféle tüneteket produkálni... 

  • krónikus kialvatlanság
  • alvászavar 
  • ingerlékenység
  • fejfájás
  • krónikus nyak, hát, derék fájdalmak
  • arcizmok fájdalma
  • fogak érzékenysége
  • szorongás
  • gyomor és egyéb szervi bántalmak, reflux.... 
Tényleg megér ennyit az, hogy nem állunk ki magunkért vagy belekényszerítjük magunkat olyan élethelyzetekbe, amelyeket már zsigerig elutasítanánk?  Nehéz helyzet, tudom, tapasztalom.

A fogaink fontosak, nélkülözhetetlenek az élethez.  Esztétika, táplálkozás, beszéd... Élő szövetek, minden bennünk zajló információt tárolnak. 
A folyamat megállítható, hát tegyél érte! 
Ezen tünetek kezelése komplex megközelítést igényel. A craniosacrális kezelésekkel megtörténik a szövetek, csontok tehermentesítése, de itt is fontos, hanem a legfontosabb a lelki síkú kezelés, annak a felderítése, hogy miért alakult így, hogy a fogcsikorgatást és szorítást alkalmazom a nappal engem ért feszültségek feloldására. 
Azért hogy a változás tartósan létrejöhessen és ne a fogainknak kelljen megdolgozni a már elszenvedett élethelyzeteket ,szemügyre kell vennünk az életvitelt is és megoldást, új eszközrendszert kell találni külső és belső konfliktusok rendezésére.

Folytatom




Hogyan dolgozik a craniosacrális terapeuta?

Mint ahogy a fodrász, a mérnök vagy az autószerelő úgy a craniosacrális terapeuta is beleviszi munkájába az egyéniségét.  Azokat a tulajdonságokat, amitől a kezelés nagy valószínűséggel mindegyik kezelőnél érezhetően más lesz. Ez így van rendjén, különbözőek vagyunk és így válik lehetővé, hogy mindenki a számára megfelelőt találja meg. 

Na de hogyan is dolgozik a craniosacrális terapeuta? 

A technika alapja a craniosacralis rendszer, mely szervezetünk önálló ritmussal rendelkező élettere. Ez egy félig zárt hidraulikus rendszer, ahol az agyi- gerincvelői folyadék termelődése és elszívása nyomást gyakorol a körülötte levő  csontokra, szövetekre. Ez  a folyamat érzékelhető, mint egy hullám halad végig a testen- tágítja majd szűkiti a teret, akácsak a tengerparton a víz áramlása. A másik sarkalatos pont, hogy csontjaink, mint élő szövetek a csonthártyán belül mozognak. A craniosacrális terápia ezen csontokon micromanipulációval dolgozik. Minden csontnak megvan a maga sajátos egyedi mozgása és annak tartománya. A testet érő fizikai hatások( esés)  vagy lelki terhelések, stressz nyomást gyakorolnak és csontjainkat elmozdíthatják. Bár ezek aprócska elmozdulások, hatásuk az egész szervezetre nézve markáns lehet..... Elkezdjük érezni, hogy valami nem kerek , mentális, fizikai terhelhető képességünk csorbát szenved, kikerülünk a teljesség állapotából, elkezd itt, ott fájni, ingerlékenyebbek leszünk, nehezebben koncentrálunk, hamarabb dühbe gurulunk.....

Bizonyított tény, hogy a szervezetünk szövetmemóriájában megőrzi a bennünk ért negatív élményeket... bármit amit mi negatívnak éltünk meg. Ha ez egy elszenvedett autóbaleset vagy esés egy székről akkor azt, ha az anyámmal rossz volt a kapcsolatom, akkor azt, de visszanyúlhatunk egészen a szülésig,születésig, sőt a méhen belüli időszakig. A lenyomata ott marad mindennek zsigeri szinten. Van hogy mi magunk is észre vesszük, hogy bizonyos élethelyzetekben, mindig ugyan ott fáj, ugyan az az érzés kerít hatalmába...

Itt jön az én feladatom. Amennyiben az egyén is lehetővé teszi, felderítjük a szövetek általam érzékelt információtartalmának segítségével az elváltozás, a probléma eredeti okát, az eredőjét. Így válik az végleg feldolgozhatóvá, oldhatóvá, teremtve ezzel egy másik nézőpontot és életminőséget. 
A craniosacrális terápia az eszközöm ahhoz, hogy a lelki síkú történéseket felkutassuk és megoldjuk. 
Hatására felszabadul egy eddig elzárt terület, teret adva új, bennünket építő energiáknak.  

2017. április 9., vasárnap

A gyógyulás útja

A gyógyulás számomra egy több síkon értelmezett fogalom.
Mint minden ez is időt, türelmet és tiszteletet kíván tőlünk. Alázatot, hogy végig tudjuk járni az utat, melyen megtaláljuk újra önmagunk egységét.
De mi is az az gyógyulás?
A gyógyulás nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy testi panaszok, tünetek végérvényesen eltűnnek. Gyakran tapasztalom, hogy a hozzám érkezők egy bizonyos panasszal érkeznek hozzám, a kezelések folyamán, a terápia alatt  többsíkú gyógyulást élnek meg. Sok minden változik meg az életükben, fordul jóra, mely élmények mellett a kezdeti probléma elenyészőnek tűnik az elért változásokhoz képest.
Hogyan is lehet ez?
Arról már írtam, hogy craniosacralis rendszerünk, mit a szervezet önálló rendszere közvetlen összeköttetésben van a légzési és keringési rendszerünkkel is. Mit jelent ez a gyakorlatban?
A közvetlen kapcsolódásuknak köszönhetően testünket érintő változások komplexen indulnak  be és valósulnak meg. Az akut panasz kellemetlenségének csökkenése mellett elmondható, hogy javul a közérzet, a fizikai és pszichikai terhelhetőség nő, nyugodtabb, kiegyensúlyozott állapotba kerül a kezelt személy. Javul például emésztés, kiválasztás működése. Sokszor olyan panaszok  szűnnek meg- fokozott izzadás, vagy hosszú ideje krónikus aranyeres panaszok - amelyek jelenlétéről nem is beszéltünk korábban.
Egy biztos, mindehhez idő kell és türelem. A gyógyulás pedig mindig az egyénben megy végbe, ő az, illetve az ö öngyógyító folyamatai teszik lehetővé azt a fokú gyógyulást, amit a test és az elme megenged. Igen, az elme nagy szerepet játszik a gyógyulásban. Az elme arra esküdött fel, hogy akadályokat gördítsen utunkba, ezzel elbizonytalanítva minket. Egy hosszú évek óta tartó, az egészségestől eltérő állapotban- jó példa erre a migrén és a sérvek- az egyén már annyira hozzászokik a fájdalom jelenlétéhez, annak jelentkezésének folyamatához, hogy mikor már csekély fájdalomra utaló érzetek vannak a testében egyszerre bekapcsol az elme jajkiáltása: megint migrénem lesz, becsípődik a derekam, kiújul a sérvem.....ezekkel pedig belekerül egy körforgásba és mivel minden gondolatát és pillanatát az teszi ki, hogy arra koncentrál, vajon lesz -e annyira akut a probléma, saját magának generálja a szimptómákat, energiát adva azok működésbe lépéséhez. Persze tudom, nem könnyű ezeket a gondolatokat féken tartani, de megéri, csak egyszer kell átlépni a küszöböt, beleállni a problémába és megoldani azt. Én is éltem fájdalommal, tapasztaltam, sok mindent, de egyet elmondhatok, ez minden esetben így működik. 
... 
Az én olvasatomban a gyógyulásnak, így a problémáknak is négy szintje van: fizikai, emocionális, mentális, spirituális. Minél több negatív érzelem (félelem, pánik, fájdalom, szorongás...) és abban eltöltött idő párosul a betegséghez annál hosszabb az út a gyógyuláshoz, mert meg kell történnnie először minden más sikon is ahhoz, hogy a gyógyulás fizikailag is létrejöhessen.
Természetesen az is gyakran előfordul, hogy testi problémák, főleg akut, így elsősorban a fizikai síkon zajló folyamatok (kar zsibbadás, "becsípődött" derék) pillanatok törtrésze alatt javulnak, szűnnek meg.

A gyógyulás útját minden esetben ti találjátok meg önmagatokban, én csak az eszközt adom meg hozzá, s mint lámpást tartva a kezemben vezetlek végig titeket az úton. Számomra a legnagyobb öröm, mikor kezelésről kezelésre haladva megtapasztalhatom veletek a bennetek létrejövő változást, azt hogy rugalmasabbak lesztek, nyugodtak, felszabadultak, életvidámak, örömmel, szeretettel telítődtök és ezt a külvilág is észreveszi. 


2017. április 3., hétfő

Gyerekek és a cranio



Minden gyermek individum, tanitó, csodálatos teremtmény. Magával ragadó az őszinteségük az életigenlésük és az amennyire a pillanatnak élnek. Míg mi felnőttek egy problémába bele süllyedünk netán napokig, hónapokig cipeljük azokat és a frusztációnkat addig a gyerekek felállnak, megrázzák magukat és továbbmennek. Gondoljunk csak bele abba, mikor járni tanulnak. Hányszor a földre huppannak, mégis minden alkalommal felállnak, pedig nem tudják, mi vár rájuk, még sosem jártak azelőtt... de érzik, hogy képesek rá és ez viszi, hajtja őket előre.
Mai rohanó világunkban sajnos egyre gyakrabban találkozom azzal, hogy a gyermei ambíciókat már nagyon korán megnyirbálják. Nincs energia, idő arra hogy a társadalom egyéniségként tekintsen rájuk... sajnos... és ez már a születésnél elkezdődik.
Napjainkban a tudomány fejődésének köszönhetően megannyi eszköz áll a rendelkezésre, hogy a természet harmóniájába és ritmusába beavatkozzanak. Az idő szűke, a nyomás, a túlterhetség és még sorolhatnánk az okokat. Aztán előkerül az oxitocin, burokrepesztés, a programozott császár, az EDA, nyomás, húzás.... Mind következményekkel járhat. A magzat az anyaméhbe kiegyenlített nyomásviszonyok között boldogan fejlődik a saját maga ütemében.
Hogyan is hatnak  a gyermekre az előbb elmített beavatkozások? Minden olyan történés, amely a magzat normál nyomásviszonyait zavarja- stimulált méghösszehúzódásokkal, vagy a folyadékközeg nyomásának megváltozásával a gyermekre hatással lehet. Mikor burkot repesztenek, vagy a baba császárral születik, akkor abból a magzat testére egyenletes nyomást gyakoroló folyadéktípusú közegből hirtelen kerül ő kiszakításra. Ez olyan hatással van a testre, mint mikor egy slagból hirtelen nagy erősséggel bő vizet engedünk. Fizikai szinten ez a koponyacsontok elmozdulását eredményezheti. Bár ezek szinte nanomilliméter nagyságrendbe tartoznak mégis rendkívüli hatást gyakorolhatnak. A koponyacsontok közti rugalmas rostok teszik lehetővé, hogy a baba a szülőcsatornán áthaladhasson, de visszarendeződésük akadályba ütközhet. Ennek okán kisbaba sokat sír, hasfájós, nehezen alszik, nehezen szopik... A későbbiekben ezeket a gyerekeket béllyegzik idejekoránt túlpörgöttnek, viselkedési, magatartás, koncentráció zavarosnak, túl nagy mozgás igényűnek. Sok esetben a koponyán belüli nyomás a csontocskák elmozdulásának következtében annyira nagy, hogy a gyermek nem lel nyugalomra, folyamatosan mozognia, netán rágnia kell. Az a tapasztalat, hogy nagyon hamar reagálnak a kezelésekre. Pont amiatt, amennyire a jelenben élnek. Sokszor már az első kezelés után is visszacsatolás érkezik a szülőktől, hogy a gyermek mennyire nyugodt és ezt a tágabb környezetük és érzékeli, Kiegyensúlyozottabbak lesznek, jobban figyelnek,hisz megszűnik a belülről őrlő nyomás. A betegségek-krupp, hurutok, fül és arcüreggyulladás, törések....- lezajlásának segítésében és a regenerálódásban is nagy segítség a terápia.A közösségbe való beszoktatásnál -saját tapasztalatból kiindulva is- alkalmas a kicsi szorongásának oldására. A szervezet öngyógyító mechanizmusai stimmulálódnak és megtörténik a csoda :)